Halott úrnők - Higeg éjek asszonyai
Magyar Királyság, 1521. Az ország darabokra tépi önmagát, Daróci Heszper pedig rég halott. Ami visszatért belőle, az egy élőholt harcos, akit a háború tett legendává – és szörnyeteggé. Miközben az acél, a mágia és a kegyetlenség mind a hatalmasokat szolgálják, ő egy határvár védelmében kénytelen újra fegyvert ragadni, és úgy hiszi, már nincs semmi, amit elveszíthet.
Egészen addig, amíg tizenhét év után meg nem látja Holdváry Syennalist. Egykori szerelméből arisztokrata mágus és félelmetes harcos vált. Ő azonban nem azt a Heszpert találja benne, akit egykor szeretett. Helyette egy olyan valakit, akit a háború, a halál és a bűntudat szinte felismerhetetlenné tört. Valakit, aki legszívesebben csendben elmúlna a világból.
Az ellenség a vár falai alatt gyülekezik, közben odabent a múlt eltemetett emlékei is a felszínre törnek. A két nőnek szembesülnie kell azzal, hogy a szerelem nem megváltás, hanem lánc, ahol minden döntésnek ára van, amit a halálon túl is cipelni kell.
A Halott Úrnők sötét fantasy szerelemről, háborúról, bűntudatról és túlélésről egy alternatív XVI. századi Magyarországon, ahol végvári vitézek, janicsárok, táltosok, mágusok és élőholt lovagrendek küzdenek a túlélésért.
Termékinformációk
Kiadó:
Metropolis Media Group Kft
Szerző:
L. Schunder
Várható megjelenés:
2026-10-21
Kötési mód:
puha kötés
Kiterjedés (szélesség-magasság-vastagág mm-ben):
125-200-0
Lapszám:
340
Vonalkód:
9789635512867
Készletinformációk
Könyvkincsek könyváruház:
0 db
Külső készlet:
0 db