Nyitott mű

Umberto Ecónak ez a tanulmánykötete sokat idézett rendszerező summa a nyitottság fogalmáról. Elsősorban a kortárs költészet, az új zene, az informel festészet, az Antonioni utáni film fémjelezte új esztétikai helyzetet kívánja vázolni és elemezni. Azokat a műveket, áramlatokat, technikákat mutatja fel, amelyek a befogadótól kreatív önállóságot követelő poétikák jegyében fogantak. Módszertani kiindulópontja forma és nyitottság, rend és kaland, klasszikus forma és többértelmű forma dialektikáján alapul. Azt a folyamatot követi nyomon, ahogy az alkotás során vagy eredményeképpen egyértelmű és szükségszerű eseménysorozat helyett többértelmű szituáció, valószínűségmező, nyitott mű jön létre. Eco nem állítja, hogy tanulmánykötetével a modern művészet egyetlen pozitív irányát jelölte ki. A többértelmű világ képét sugalló absztrakt struktúrák mellett természetesen elismeri a hagyományos poétikák érvényességét is. Csak arra hívja fel a figyelmet, hogy a nyitott mű általános tematikája keretében a mai művészet minden aspektusa tárgyalható. Eljárása a kultúrmodellekkel dolgozó történészé, aki egy adott civilizáció meghatározott történeti pillanatában igyekszik megállapítani, hogy milyen formafogalom vezérli a művészek tevékenységét, hogyan realizálódnak az egyes formatípusok, milyenfajta fogyasztást tesznek lehetővé, azaz milyen pszichikai és történeti tapasztalatot eredményeznek. A megfellebbezhetetlenség igénye nélkül.