DZSAMILA SZERELME, AZ ELSŐ TANÍTÓ

Egy kis kirgiz aulban, valamikor a háború alatt Dzsamila, a szép fiatalasszony katona férjét várja vissza. Hogy szereti-e testével-lelkével, azt talán ő maga sem tudja – évezredes hagyomány kötelezi hűségre, várakozásra, s hogy zokszó nélkül dolgozzon, végezze akár a legnehezebb férfimunkát is, ha egyszer az életerős férfiak mind a háborúban vannak. De amikor meghallja Danijar énekét, s megismeri a különc, szűkszavú férfi szenvedélyét, tudja, hogy ez az igaz szerelem… A polgárháború után egyszer csak felbukkan egy kirgiz aulban Gyujsen, azzal a hóbortos ötlettel, hogy iskolát épít, és tanítani fogja a gyerekeket. Azt mondja, a párt bízta meg ezzel a feladattal, nem mintha a falubeliek sokat törődnének párttal, politikával. Az első tanító, aki tán maga sem tud rendesen írni-olvasni, mégiscsak elkezdi a munkát, s a gyerekek – főleg Altinaj, az árva kislány, akit a nagynénje nevel -- rajongva lesik minden szavát. S amikor Altinajt férjhez akarják adni, mit sem törődve az akaratával, érzéseivel, csak Gyujsen védheti meg... A kirgiz írót ez a két korai kisregénye annak idején egy csapásra híressé tette a világban – egy számunkra egzotikus nép hétköznapjairól, szokásairól, hagyományairól szóltak, s egyben olyan érzésekről, szenvedélyekről, amelyek Mélyen megérintik az olvasót. Az 1928-ban született kirgiz író, Csingiz Ajtmatov gazdag életműve a XX. század történetének sajátos s egyben jellegzetes lenyomata – az új, „igazságosabb” társadalomba, Leninbe, a szocializmusba vetett hitet, az új élet teremtésének lázát lassanként felváltották benne a kételyek mind a szovjet rendszert, mind a világ sorsát illetően, majd – a kommunizmus bukása után – megjelent a globalizációval szembeni mélységes ellenérzés. De politikától, ideológiáktól függetlenül egyvalami bizonyos: Ajtmatov mindig nagyszerű mesélő, az emberi érzelmek szuggeszítv ábrázolója volt.